Fejezzétek be ebben a pillanatban a froclizó, zríkáló, egymást piszkáló, humorosnak tűnő beszédmódot. Szeretettel szóljatok egymáshoz, mintha bölcs öreg pár lennétek. A froclizásból előbb utóbb vita lesz, a vitából veszekedés, a veszekedésből küzdelem, a küzdelemből harc. A harc férfi és nő között reménytelen. A férfiaknak mások az eszközeik, sokkal inkább igyekeznek visszafogni magukat. A nőknek kevesebb a beépített gátlásuk, ezért néha kegyetlenebbnek tűnnek. Reménytelen az ilyen harc, nem vezet sehova. Bárki győz, mindkét fél vesztes lesz. Kettős vesztes játszma.

Az együttműködés a győzelem alapja, a közös identitás létrehozása, a közös élmények megélése. Most alakítjátok ki a házasságotok érintés dimenzióját. Reméljük, ez azt jelenti, hogy jó sok szerelmeskedés és erotika kerül az életetekbe, de figyeljetek már most arra, hogy másfajta érintés és gyengédség is bőségesen legyen köztetek. Szelíd szavak, meghitt pillantások, gyengéd ölelések…

Érintés az is, ha meleg hangon szólunk egymáshoz. Érintés az is, hogy ha szeretettel nézünk egymás szemébe. Érintés az is, ha apró nyomokat hagyunk egymás életében. És bizony érintés egymás bőrének, testének érintése, becézése, cirógatása. Ez utóbbi egyben fölkészülés arra is, hogy világra segítsétek a világ leggyámoltalanabb lényét, az emberi újszülöttet. Egymás testének érintése és elfogadása ráhangol benneteket arra, hogy majd bátran és boldogan érintsétek, puszilgassátok azt az iciri-piciri testet. Ráhangol arra, hogy élvezzétek az illatát, fölfedezzétek benne a saját arcotokat vagy a másik mosolyát. Ráhangol arra, hogy odaadó gondoskodással forduljatok felé.

Felejtsétek el a kamaszos viccelődést és a kamaszos küzdelmeket. Helyette nézzétek egymásban az eljövendő kisbabát, így könnyebb szelídnek, gyengédnek maradni.

Újraformálódik most a baráti körötök és átalakulnak a rokonsághoz fűződő viszonyaitok, hiszen immár ez is közös. Ezért nagyon figyeljetek arra, hogy kialakítsatok velük egy együttműködési rendet. Figyeljetek rá, hogyan engeditek be őket az életetekbe, hiszen az elkövetkezendő életszakaszban, a kisbabás korszakban ez nagyon fontos lesz. Figyeljetek arra, hogy egymás barátait jobban fogadjátok el, mint a sajátotokat. Figyeljetek arra, hogy egymás rokonságát nagyobb tisztelettel kezeljétek, mint a magatokét.

Ugyancsak fontos most előkészítenetek a megélhetés dimenzióban való együttműködést. Ez részben természetes, hiszen a fészekrakás időszakában éltek, részben pedig újdonság, mert ahhoz szoktatok, hogy saját kasszán, egyéni bankszámlán, önálló fizetésen legyetek. A jelenbéli együttműködés ezen a téren sok jövendő időzített bombát tud hatástalanítani. Teljes vagyonközösség a házasság. Bármi, ami az eljövendő vagyonközösség ellen hangol, az a későbbiek során a sokszorosára erősödő disszonancia lesz, egymástól eltávolító ék, elválasztó tényező. Az összehangolódás, az együttműködés az élet minden területére kiterjed ebben az életszakaszban.

Eláruljuk nektek egy nagy felismerésünket: az embernek alapvető szükséglete az autonómia. Az az időszak, amikor csak úgy egyedül bambul, amikor csak úgy szöszmötöl, vagy éppen szörföl a neten vagy nézi a kedvenc sorozatát, meccsét. Ilyenkor magába fordul, a pillantása fókuszálatlan, az arca kifejezéstelen. Ez a pillantás, ez az arc bosszanthatja vagy elkeserítheti a másikat. Mégis azt mondjuk: vegyétek tudomásul, hogy ez az autonóm állapot épp olyan fontos életszükséglet, mint az alvás. Az elbambulás egy mini-transz, egy mini-alvás, egy mini-pihenés. Legalább egy órányi autonómiára van szükségünk naponta, minél több szakaszban annál jobb. Sokat nyertek vele, ha megadjátok ezt egymásnak.

A másik gyakran elfeledett alapszükséglet a társas szükséglet: gondolataink, érzelmeink, élményeink megosztása a többiekkel. Ez nemcsak párkapcsolati társas igény, hanem szereplés a virtuális hordánk tagjai előtt, a rokonok, barátok, ismerősök, munkatársak előtt. Némelykor zokon szokták venni a fiatal pár tagjai, ha egyik vagy a másik ide-oda eljár. Pedig ez is létszükséget.

Talán már ráéreztetek, milyen fontos az alvásritmusotok összehangolása, az étkezéseitek és a mozgásotok egymáshoz igazítása. Ezek mind olyan életritmus szempontok, amiknek az odafigyelő és gondos egyeztetésére a későbbiek során nagyon nagy szükségetek lesz.

Az összehangolódás kiváló módja a közös mozgás. A legjobb, hogy ha fölfelé mentek, a legjobb, ha akkor értek a legmélyebb témákhoz, amikor távlat van előttetek: egy hegycsúcson, egy tóparton, ahonnan messzire látni. A távolba tekintő szem úgy irányítja a gondolatokat, hogy nagyobb perspektívában tudjanak mozogni. Könyörgünk, ne üljetek le megbeszélni a dolgokat! Könyörgünk, legyetek türelmesek a másikhoz, ha egy kicsit késik a válasszal! Hogyha csak úgy elkezd maga elé meredni és látszik, hogy nincs ott, hagyjátok békén, amíg kigondolja a választ. Valószínűleg épp azon gondolkodott el, amit te mondtál, és minél jobban gondolkodik, minél lassabban válaszol, annál izgalmasabbat, értelmesebbet mondtál. Ezt lásd meg a bambuló párodban. Ha ráförmedsz, hogy „na, itt vagy százzal?”, abban a pillanatban elúsznak a gondolatai, úgy érzi, hogy megszakítottad a gondolatmenetét és ingerült lesz. Ezért sétálva, ezért fölfelé sétálva, ezért fönt körülnézve folytassátok a fontos beszélgetéseket. Ha hallottatok már nagy veszekedésekről, akkor tudjátok, a veszekedés végén általában valamelyik fél elrohan. Ezt úgy tudjátok megelőzni, hogy eleve „elrohantok”, hogy eleve elkezditek kimozogni az adrenalint, ami az izgalmas beszélgetés során majdan felszaporodik.

Még egy fontos fogalmi megkülönböztetés. Van a probléma. A problémával való bánás egyik iránya a konfliktussá növesztés, a másik irány pedig a feladatokká lebontás. Mi azt javasoljuk, ha problémával találkoztok, nézzétek meg, melyek azok a lépések, mik azok a feladatok, amiknek segítségével meg tudjátok oldani. Ha konfliktussá növesztitek, akkor szinte reménytelen a megoldás, mert a konfliktusban énvédelem és küzdés jelenik meg, és csak nagyon ritkán működik az alkotó gondolkodás. Jó esetben a vége úgyis az lesz, hogy a konfliktus csillapulásával visszatértek a problémához és feladatokká lebontva kis lépésekben megoldjátok. Hát akkor kezdjétek inkább eleve ezzel.

Békességet, derűs együttműködést, és sok-sok bizalmat erősítő érintést kívánunk!

Zelka és Miklós

Az új szerep, amibe a kisbaba érkezése beleszippant majd benneteket, a szülői szerep. A szülőséget, az anya-apa együttműködést sokan összetévesztik vagy összemossák a párkapcsolattal. Pedig nagyon kevés köze van hozzá, leginkább fordított semmi. Sőt, a szülői szerep eluralkodása könnyen a párkapcsolat erodálódásához vezet, az anya- és apaszerep állandó jelenléte éket ver feleség és férj közé. Igyekezzetek különválasztani a szülőséget és a párkapcsolatot. A szülőségnek egyetlen pozitív párkapcsolati szerepét látjuk, ez a közös élmények elmélyítése. Azoknak az arany pillanatoknak a megélése, ami titeket, mint párt a kisbabátokhoz köt. Az összes többi kötelesség, felelősség, feladat, teljesítmény. Ezek nem a párkapcsolat, a férj-feleség viszony részei, ezek a szülőséggel járó kötelmek. Válasszátok le ezeket a felelős helyzeteket a párkapcsolatotokról.

Igen, a kisbaba érkezésével valóban a szülői feladatok kerülnek túlsúlyba, ez rendben is van így, de közben tartsátok szem előtt azt is, mennyire fontos a párkapcsolatotok, a férfi-nő viszonyotok. Ha a párkapcsolat, a család alappillére megrendül, akkor nem lesz, ami a felépítményt megtartsa, és a család összedől. Ezért – bár a gyermek természetesen ezt nem ismeri fel – neki is alapvető érdeke, hogy a ti párkapcsolatotokat fenntartsátok, gazdagítsátok, azokban az években is törődjetek vele, amikor az élet mindennapjaiban a szülőség dominál. Kötelességetek olyan párkapcsolati élményekről gondoskodni, amik függetlenek a gyermeketektől. Igen, gyönyörködjetek benne, örvendezzetek neki, sőt lessétek meg olyankor, amikor másokkal van, de időről időre igyekezzetek különválasztani kettőtöket és ketten együtt csínyeket elkövetni, játszani, szerepekbe menni, mert ez az igazi párkapcsolat gazdagítás.

A közös élmények tartják fönn a párkapcsolatot. Gondoljatok vissza gimis korotokra, kamaszkorotokra, gondoljatok vissza arra, hogy ki az, aki még megmaradt ebből az időszakból barátként, aki még ott volt a násznépben is. A velük megélt közös élmények modellje alapján éljetek meg Ti is együttes élményeket. Persze, azok csínyek voltak, igen, teljesen fölöslegesek voltak, talán veszélyesek is vagy drágák, esetleg néhány normát is áthágtak vagy szabályokat szegtek, de hát a tudattalan ilyen. És a párkapcsolati kötődés a tudattalan világa, a lelkek összehangolódása, a legmélyebb szálak egymáshoz bogozása, a legmélyebb kötelékek megerősítése. Ezért figyeljetek erre. Szabaduljatok ki kettesben és csináljatok olyasmit, ami amúgy a szülői szerepnek ellentmond. A hangulatot felidézni segít a „Sutyerákok és gamók” epizód.

Figyelem! Figyelem! Ilyenkor nagyon könnyen oda alakulhat az asszony, az édesanya megélése, hogy kiszolgáltatott, korlátozott, netán bántalmazott helyzetben van – akkor is, ha a bántalmazás nem szándéka a férjnek – hiszen a mozgásszabadsága eleve korlátozott, hiszen a kisbabától rengeteg kritikát kap, a kicsi folyamatosan gyötri, elnyomja, semmibe veszi az anya igényeit, szükségleteit, ráadásul egy otthon maradt kisbabás anyuka könnyen izolálódik, elszigetelődik a külvilágtól. Ezt nagyon ritkán okozza tudatosan a férfi, mégis gyakran tulajdonítják férjüknek az anyukák azt a szándékot, hogy készakarva teszi, hogy nem figyel, hogy önző. És valljuk be: könnyen belecsúszik abba némely családfenntartó, hogy azt mondja: „Én keresem a pénzt, én mozgok a világban, én vagyok az úr a háznál”.

Ezt egyrészt a párkapcsolat előző szakaszában kialakult együttműködés tudja megakadályozni, másrészt az ebben az időszakban odaszánt tudatos figyelem. Vegyétek ezt nagyon komolyan, mert ezekbe a szerepekben öntudatlanul, lassan csúszunk bele, apró lépésenként. Ezért időről időre lépjetek ki a hétköznapok a helyzeteiből, keressetek távlatot: ha sétálni mentek, menjetek hosszan fölfelé, és aztán fenn, a csúcson, a kilátóhelyen gondolkozzatok el nagyobb perspektívában arról, milyen is a viszonyotok és hogyan tudjátok jobbá tenni. Ha szomorú estéken ültök le néhány percre beszélgetni a sárga csekkeket morzsolgatva, kevés esély lesz észrevenni, főleg rálátni arra, hol vagytok.

És még valami, amiről talán csak prűdségből hallgattunk eddig. Nagy marhaság a spontán szex! Ne higgyetek benne, sőt, azt képzeljétek el milyen volna, ha akkor és ott szexelnénk, amikor és ahol éppen eszünkbe jutna! A szex egyik legfontosabb feltétele a ráhangolódás, az összehangolódás. Ez észrevétlenül történt meg, amikor fiatal házasként együtt voltatok, hiszen olyankor egy-egy mozdulat, egymás illata, a napszak, az apró jelek vagy egy incselkedő telefon már ráhangolt Benneteket. A kisbabás időszakban igen is tervezzétek a szexet, mert a betervezett szex egyben segít ráhangolódni. Vegyétek tudomásul, ha egyiketek vagy másiktok hirtelen kezdeményez, anélkül, hogy a másik rá tudna hangolódni, az kudarcokhoz vezet. A kudarcok eltávolodást hoznak, az eltávolodás pedig a család megrendüléséhez vezet. A szex, a szexuális összehangolódás és az érintés a bizalom egyik legfőbb alapja. Tessék rá kiemelten figyelni, mert ebben az időszakban az összehangolódás már tudatosságot kíván!

Az édesapa és édesanya szerep különbözősége, a megváltozott életfeladatok és a teljességgel eltérő napi ritmus következtében a házaspárok ilyenkor helyzetükből adódóan széthangolódnak. A férj gyakorlatilag éli tovább korábbi életét. Reméljük, eljár kosarazni, meg a barátokkal sörözni, hiszen ez biztosítja a társas viszonyok folyamatosságát. Reméljük, hogy ápolja a rokoni kapcsolatokat is, hiszen ez tartja fönn azt a családi kapcsolatrendszert, amelyik összehordja a cserepeket. Ugyanakkor az is törvényszerű – és nem a férj hibája –, hogy este idegenként néznek egymásra mikor a férfi haza ér. Gondoljátok meg, hogy az édesanya egész nap egy kicsi gyermek társaságában van, és nagyon hiányzik neki az autonómia, és nagyon hiányzik neki a felnőttek társasága. Ezért általában két mintázatot mutat. Az egyik az, hogy amint hazaérkezett, igyekszik rácuppanni a férjére, mint felnőtt társaságra, aki viszont egész nap felnőtt társaságban volt és most már autonómiára vágyik. A másik lehetőség, hogy az anyuka azonnal az apuka kezébe nyomja a babát, és eltűnik csetelni, telefonálni, olvasni, hajat, szörfölni a neten, rendelni a netről, mosni vagy vacsorát főzni – nagyjából mindegy is melyik, „csak egy kicsit hadd maradjon békén, mert már sok neki, hogy hónapok óta nem tudott egyedül pisilni, mert már elege van belőle, hogy egy perc nyugta sincs”. Ez törvényszerű. A férfi ugyanekkor azzal érkezik haza, mint régen, hogy végre elmesélheti a feleségének „a főnökét, meg a terepjáróst, aki elé vágott, meg az árfolyamokat, meg az új bank-kölcsönkonstrukciókat”, de jön a nagy lukra futás, hiszen a feleség éppen autonómiára vágyik. Persze adódhat olyan szerencsés konstelláció, amiben össze tudjátok ütemezni a társas- és az autonómia szükségleteitek kielégítését, de ez odafigyelést, erőfeszítést és szervezést igényel. Vegyétek azt tudomásul, számoljatok vele.

Ugyancsak problémás dolog (akár még konfliktushoz is vezethet), ha az édesapa elkezdi a baba napirendjére kényszeríteni a sajátját. Mondhatni kiszúrás számba megy, amikor hazaérkezvén a már félálomban lévő babát megszeretgeti, megpuszilgatja, feldobálja, mert „úgy hiányzott neki egész nap”, mert „az neki jár”. Egy új szereplő hirtelen felbukkanása az estében fölpörgeti, felébreszti a babát és az anyuka kezdheti elölről az egész altatást. Mi azt mondjuk: Ne! Ha egyszer csak olyankor ért haza, hát akkor ez így sikerült, akkor erről az esti pusziról lemaradt. Fogadja el. Az van, hogy ez van. Hagyja, hogy elaludjon a baba, aztán legyen társa az édesanyának a társas- vagy az autonómia szükséglet kielégítésében.

Ha már szükségletekről van szó és kielégítésről, akkor azt is fontos kimondani: hagyjátok a szexet ilyenkor! Két fáradt ember a bioritmusa mélypontján aligha tud már szexuálisan összehangolódni. Az éjszaka legyen az alvásé. Találjatok szerelmeskedéshez napközben, napfényes randi alkalmakat. Egyébként is nagyon nehéz az édesanyának elvonatkoztatni az anyai szerepétől, hiszen ki van hegyezve a füle a kisbaba szuszogására. Egyébként is nagyon nehéz az édesapának a sok félvállról vett vagy kifejezett elutasítást feldolgoznia, amik ilyenkor érhetik. Mert hiszen az édesanya ilyenkor anya üzemmódban van, ami teljességgel más, mint a női, a feleség üzemmód. Kizárja egymást a kettő. Az édesanya érintés igényét nagyon, néha túlságosan is kielégíti a kisbaba folyamatos érintés vágya. Aligha álmodozik emellett erotikus érintésről! Ahhoz előbb át kell hangolódnia férjére, előbb bele kell ereszkednie a saját női szerepébe. Sokszor látjuk a terápián, hogy az ilyen autonómia hiányos, fáradt, kimerült édesanyák kifejezetten megrázkódnak, amikor szexről van szó, összekulcsolják a karjukat, kicsire összekuporognak, mintha megerőszakolták volna őket. De ez a reakció nem az ő aktuális partnerüknek szól, nem a férjükre vonatkozik, hanem az élethelyzet következménye. Hogyha ezt ilyenkor magára veszi a férfi, akkor zsákutcába kerülhet a házasság. Szóval tessék arra sarkallni a régi barátokat, a rokonokat, az új barátokat, hogy jöjjenek babázni, segítsenek nektek, adjanak plusz időt és teret a házasságotoknak, vegyék át időlegesen a szülői feladataitokat, hadd legyen az édesanya és az édesapa egy kicsit megint „csak” nő és férfi, feleség és férj.

Fény az alagút végén? Fontos és közös párkapcsolati feladat az édesanya alapszükségleteinek biztosítása. Ezek között is legelső az alvás. Talán most válik igazán érthetővé, miért forszíroztuk annyira, hogy legyenek jelen az életetekben a barátok, a rokonság, mert a kisbaba széttöri a párkapcsolatot, aminek a cserepeit a barátoknak, rokonságnak, a segítőknek kell megint összeszednie. Úgy tehetik meg ezt, hogy biztosítnak olyan időszakokat az édesanyának, amikor végre kipihenheti magát. Ez a fény az alagút végén. Legyen hetente legalább egy éjszaka, amikor úgy kialudhatja magát, hogy reggel saját maga szerint ébred – méghozzá lehetőleg távol a babától, mivel már kiélesedett a hallása a baba minden apró mozdulatára, minden egyes szusszanására. Ez komoly logisztikai feladat, de egy szerető nagymama, egy belevaló rokon vagy egy elkötelezett barát simán ébren marad akár egy teljes éjszakát is hetente, ha a hét másik hat napján gondtalanul alhat. Az anyukának pedig életmentő, erőt adó, a legnagyobb nehézségben is motiváló gondolat, hogy „péntek éjjel megint kialhatja magát”.

A másik nagyon fontos közös megoldani való, hogy legyen egy pontos ritmus, egy nagyon pontos napirend. Gondoljatok arra, hogy a bölcsődékben szinte percre meg van határozva a napirend. Butaság a szükségletek szerinti szoptatás, meg a szükségletek szerinti ellátás. A gyereknek állandó szükséglete, hogy az édesanyja közelében legyen, állandó szükséglete, hogy érintsék, de ugyanakkor az is szükséglete, hogy legyen az életében egy napirend, egy ritmus, amiből érzi, mikor jönnek a dolgok. Ha az ő kezébe adjátok a nap irányítását, akkor a baba megrémül, bizonytalan lesz, hiszen ő sötétben tapogatózik. A határok ebben a tekintetben korlátok is, amikbe a baba bele tud kapaszkodni, amik megóvják a rémületbe zuhanástól. Sok baba ezért sír. Higgyétek el: egyszerűen fél, mert nem tudja, mi lesz, mi fog történni. Adjátok meg a kisbabátoknak, hadd tudja, hogy mi lesz!

Egyaránt fontos – ha már arról beszéltünk, mennyire be kell vonni a többieket, a családot, a rokonságot, a barátokat, a közösség tagjait –, hogy az összes olyan tevékenység mellett, amik a babával és a kisbabás szülők segítésével kapcsolatban adódnak, a párkapcsolat gazdagításához is biztosítsanak alkalmas időt, teret.

Azért írunk ilyen hosszan erről a szakaszról, mert a legtöbb pár ekkor jelenik meg nálunk. A férfi fokozott bűntudattal, a feleség teljes döbbenettel, azért mert megjelent a láthatáron a csábító, aki ráadásul pontosan azt teszi, amit a feleségnek kellene tennie, hogyha módjában állna. A csábító független, vonzó nőként jelenik meg a férfi előtt. A barátoknak, rokonságnak az a dolga ilyenkor, hogy kivegye a feleséget, az anyát a szülő szerepből, helyettesítse abban teljes értékűen, az ő elvárásai szerint – Figyelem, Nagymamák! Az anyuka elvárásai szerint! –, és beleengedje a női szerepbe, ami a párkapcsolat fenntartása szempontjából elemi.

Tehát hagyjátok meg a fáradt esték hálószobáját a babának. Igen is: nyugodtan alhat az édesanya a babával, hagyjátok azt az elméletet, hogy amihez most hozzászokik a baba, azt fogja egyetemista korában is csinálni! Ne szorozzátok föl az első néhány hónapot évtizedekkel! Higgyétek el, a baba két éves korában vagy három éves korában, de szoba tiszta lesz, gimiben már nem kell pelenkázni! Higgyétek el, a babában előbb fog jelentkezni az az igény, hogy külön aludjon, mint a szüleiben. Higgyétek el, hogy amíg neki jólesik az édesanyával aludni, addig jól esik. Az egész dolog akkor lesz veszélyessé, ha az édesapa azt érzi, hogy kitúrták a helyéről. De neki nem az a dolga, hogy egy alvó anyuka mellett visszafogja a horkolását, hanem az a dolga, hogy egy vonzó nő mellett aktívan, tevékenyen ápolja a párkapcsolatot. Neki az a dolga, hogy a felesége mellett férfiként jelenjen meg és ezzel visszaerősítse a nő nőiességét, mert az elhanyagolt nőiesség az asszonyban bűntudatot szül, a bűntudat hizlal, lompossá tesz és elhanyagolttá.

A gyermeketek részéről talán az a legbarbárabb része az inváziónak, hogy saját maga alatt vágja a fát. Szétfeszíti a családotok kereteit és ezzel veszélyezteti saját jövőjét. Tehát álljatok ellen neki, tartsátok fönn a párkapcsolatot, tartsátok fönn a szeretetteljes, szerető férfi és nő viszonyt. Így tudjátok megakadályozni, hogy szerető nyomuljon be a képbe, így tudjátok biztosítani azt, hogy a következő életszakaszban is szeretetben és megértésben legyetek.

Zelka és Miklós